Mondókák, dalok:

• Kisze, kisze, szalmabáb,   
  égj el minél hamarabb
  füsttel írd a kéklő égre:
  Jöjj el, tavasz, jöjj már végre!

• Én kis kertet kerteltem…..
• Körtéfa……
• Tavaszi szél vizet áraszt
• Bújj-bújj zöldág
• Beültettem kiskertemet a tavasszal

• Weöres Sándor: Tavaszköszöntő                                     

Sándor napján megszakad a tél,
József napján megszűnik a szél,
Zsákban Benedek
Hoz majd meleget,
Nincs több fázás, boldog, aki él.

Már közhírré szétdoboltatik:
Minden kislány férjhez adatik,
Szőkék legelébb,
Aztán feketék,
Végül barnák és a maradék.

• Sarkady Sándor: Gólyahír

— Mi szél hozott, kis futár?
— Nem szél hozott, napsugár.
— Kedves gazdád ki lehet?

— Fűnevelő kikelet.
— S mi a jó hír aranyom?
— Sárgulhat a kalapom!
— Jó a hír, jó a hír,
    Isten hozott, gólyahír!

• "Itt a tavasz, tudod-e?
  Leheletét érzed-e?
  Virágszájjal rád nevet
  virágszagú kikelet.
  Rád füttyent a bokorból,
  füttyös madár torokból.
  Rügyes ággal meglegyint
  S érzed, tavasz van megint."

• Haj ki, kisze, kikisze
  Győjj be soder gömbőce,
  Kelenyei lányok piros tulipánok,
  Födémesi lányok rózsa kis virágok

Mese:

Orgoványi Anikó  Kisze, Kisze, Kiszőce…..

Volt egyszer, hol nem volt, volt egy jégbirodalom, ahol Dér Janó, a jégmanó uralkodott. Jégből volt a palotája, jég a szekrénye, a ruhája, még az ennivalója is jégből volt. A kedve mindig fagyos volt, így aztán birodalmában nem nevetett senki, dalolni sem volt kedve senkinek. Jégországban fagyos csend és sötétség uralkodott, az egészség pedig ritka vendég volt arrafelé. Abban az évben még a szokásosnál is hidegebb volt a tél, és még a hosszúnál is hosszabb ideig tartott. Az emberek, állatok, de még a növények is nagyon unták már a hatalmas hótakarót, a jeges, csúszós utakat, melyen sokan elcsúsztak és összetörték magukat. A süvítő szél befurakodott a kabát alá, pirosra csípte a gyerekek orrát, de még Bundi kutya hegyes fülét is megcakkozta. A madarak összebújtak egymással, nem volt kedvük énekelni. Sokan megbetegedtek a zimankós hidegben. Volt, akinek a torka fájt, mások köhögtek és tüsszögtek nagyokat. Aki csak tehette, bebújt a meleg kuckójába és ki se dugta az orrát. Csend volt a jégbirodalomban, nagy csend és sötétség. A nap éppen csak megmutatta magát, de a sűrű ködpaplanon nem tudtak átjutni a sugarai, így hát visszahúzódott a kuckójába ő is szundikálni.
Csak egy valaki élvezte a hosszú hideget, Dér Janó, a jégmanó, aki a csillogó jégpalotájában járkált fel s alá naphosszat. Elégedetten dörzsölgette kezét, és azt gondolta magában:
– Vacogjatok csak alattvalóim, addig se lesz kedvetek fellázadni a birodalmam ellen!
Egyik nap azonban váratlanul megtört a csend. Édes dallam suhant át a fák dermedt ágai között. Először a madarak kapták fel a fejüket a hangra:
– Hallottátok? Ez a tavasz tündér üzenete!
– Az lehetetlen! Dér Janó birodalmába senki sem teheti be a lábát engedély nélkül, különösen nem a tavasztündér! Az ő jelenléte végzetes lenne a jégbirodalomra!
– Bizony, elolvadna a jégpalota, tán még Jégmanó élete is veszélybe kerülne!
Tavasztündért azonban nem lehetett megállítani! Előre küldte hírnökét, a hóvirágot, hogy nézzen körül a jégbirodalomban és adjon jelentést a helyzetről. A hóvirág óvatosan kidugta a fejét a hótakaró alól. Szinte észrevétlen volt, hiszen fehér színe beleolvadt a környezetébe. Körülnézett és belevacogott a látottakba. Mindenütt hó és jég, a levegő szürkéllett a füstös ködtől. Egy éhes veréb épp mellette szállt le, elhullott magot keresgélni. A hóvirág megszólította:
– Helló-belló verebecske! Hallasz engem?
– Ki szólít engem itt, ahol még a madár se jár – rajtam kívül persze? – kérdezte a veréb, mivel ő nem akármi volt ám, hanem táltos veréb, aki értett a virágok nyelvén is.
– Hóvirág vagyok! Nézz csak ide, itt bólingatok a fejecskémmel!
– Ó, de szép vagy! Hogy kerülsz ide, a hó, a jég és a sötétség birodalmába?
– A tavasztündér küldött előre, hogy megtudjam, jöhet-e már.
– Pszt! Csak csendesen! Nehogy meghallja valaki, mert jégverembe dugják a lázadókat!
– Akkor gyere közelebb, és súgd meg, mi a teendő!
A táltos veréb odaugrált a hóvirág mellé és csendesen súgta:
– Készítsetek egy kiszebábot és azzal űzzétek el a telet!
– Mi? Miszebábot? Milyen miszebábot? – értetlenkedett a hóvirág.
– Nem Misze, hanem KISZE, vagy kici, kiszőce, kicevice, de hívhatod banyabábnak is, ahogy tetszik! – magyarázta a veréb.
– Hogy kell azt csinálni?
– Öltöztessetek fel egy szalmabábot és aggassatok rá minden rosszat, amitől szeretnétek megszabadulni: hideget, sötétséget, betegséget, rontást. Ezután égessétek el!
– És akkor megszabadulunk minden rossztól? – kérdezte aggódva a hóvirág.
– Bizony! És jöhet végre a tavasztündér, hozhatja a meleget, a világosságot, az egészséget és a jókedvet! Már nagyon várjuk! – suttogta a veréb.
– Nagyszerű! Szaladok, és gyorsan elmondom neki a jó hírt!
– Várj! A lényeg még hátravan! Varázsigét is kell mondani hozzá, mert anélkül nem ér semmit! – figyelmeztette barátját a táltosveréb.
– Miféle varázsigét?
– Ezt ni! Jól jegyezd meg:
Kisze, kisze, kiszőce, vidd a bajunk messzire!
Ha elvitted messzire, dobd a világ végire!
Jól elfüstöljön! Vissza ne jöjjön! Kisze, kisze, kiszőce, vidd a bajunk messzire!
Kergesd el a betegséget, hozd el a jó egészséget!
A betegség tűnjön! Jó egészség jöjjön! – Rendben. Igyekszem megjegyezni. Segítsetek gyerekek! (Gyerekekkel együtt elmondják néhányszor.)
– Köszönöm a segítséget! Megyek, elújságolom a jó hírt a tavasztündérnek! – lelkendezett a hóvirág.
– Gyerekek, addig készítsétek el kiszebábot! Mire elűzitek a rosszat, a tavasztündér is ideér! – javasolta a táltos veréb.
– Ügyesek legyetek! A viszont látásra, hamarosan! – kiáltotta búcsúzóul a hóvirág, és már vitte is a hírt Tavasztündérnek, hogy ideje készülődnie.