Nyergesújfalui Bóbita Óvoda és Bölcsőde
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Aktuális híreink
Aktuális híreink : Állatok világnapja

Állatok világnapja

GK  2022.10.04. 02:41

 

 

Ráhangolódás:

Az állatok világnapját 1931 óta ünnepelik minden esztendőben Assisi Szent Ferenc emléknapján, október 4.-én. A rendalapító Assisi Szent Ferenc a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, s már a 1. század elején azt hirdette, hogy nemcsak embertársainkat kell szeretnünk és tisztelnünk, hanem mindent, ami körülvesz minket, legyen az akár élő, akár élettelen. Az állatok világnapján felhívják a figyelmet minden állat védelmére.

  • csoporton belül beszélgetés a gyermekekkel, kinek van háziállata, és hogyan gondoskodik róla.
  • mi az a menhely? hogyan segíthetünk az ott élő állatoknak.

 


Sok-sok állat vesz minket körül.

Ennek a bolygón mindenki örül.

Vannak, akik egészen aprócskák lettek,

s vannak, kik ennél sokkal nagyobbra nőttek.

Van, ki kettővel, s van ki négy tappanccsal fut,

de akad olyan is, kinek száz láb jut.

Néhányan a felhők közt szállnak,

míg mások a földön járnak,

 vagy épp a vízben úszkálnak.

Egyik pöttyös, másik csíkos, a harmadik tarka.

Honnan ez a sok szín és forma,

 senki nem tudhatja.

Mindegy, hogy a vadonban,

vagy otthon élnek velünk,

 Ők mindig önzetlenül segítenek nekünk.

Barátainkat, az állatokat, óvjuk, védjük, szeressük,

hogy a Földön együtt boldogan élhessünk!

 

 

Mese:

  • Zelk Zoltán: Az állatok iskolája
  • Aranyos Ervin: A sas és a róka
  • Aranyos Ervin: A megdagadt hasú róka
  • Grimm testvérek: Brémai muzsikusok
  • Népmese, Állatmesék: A csalafinta róka, A farkas és a róka, A farkas, a róka, a nyúl meg a varjú, a három kismalac

 

 

 

Vers, mondóka:

SZAMÁR

Túl a berki határon,
Csacsi ül a szamáron
Egy a másra rákiált
Egy iá-t, két iá-t:
Szamár viszi a fiát.

 

NYÚL

Nyuszi, nyuszi, nyulacskám,
Ne félj tőlem, nincs puskám!
Van ám nekem egyebem,
Zöld káposztalevelem!

 

 

Csoóri Sándor: Csodakutya   —   vers

Ha hiszitek,
ha nem is,
volt egy kutyám
nekem is,                                                                  
piros volt az orra,
lapulevél nagy füle
lelógott a porba.

Csoda egy kutya volt:
holdsugáron
lovagolt,
s csillagfejű csikókat
terelt udvaromba.

Csodálkoztok?
Elhiszem.
Nem láthatta
senki sem.
Fénykép sincsen róla.
Én is csak egyszer láttam,
úgy álmodtam róla.

 

 

Drégely László: Bohó álom

Kert alatt,
Rét alatt
Bundás kutya
elszaladt.

Tarka volt,
Farka volt,
Hátán macska
lovagolt!

 

Tornaterem:

 

Kiszámoló:

Megy a kutya Szentes felé, lóg a farka ezerfelé.

Limlom lakatos, te leszel a fogó most!

Fogócskák:

Cirmos cica hajh
Hova lett a vaj?
Ott látom a bajuszodon
Most lesz neked jaj!

A gyerekek kézfogással kört alkotnak. A cica a kör közepén áll, "nyalja a vajat". A gazdasszony a körön kívül sétál. A dal végén a gyerekek kaput tartanak a kezükkel, és a gazdasszony megpróbálja elkapni a cicát.

  • Mozgáskotta használatával az állatok utánzása.
  • Állatjárások: A gyermekek a képen látható állat mozgását és hangját utánozzák!

Bagoly: hátratett kézzel állva, fejünket vízszintesen mozgatjuk, HuHÚ

Béka: két kézen támaszkodva hátrarúgni, BREKEKE

Elefánt: Ormány helyett egyik kezünk előrenyújtva

Kenguru: Páros lábon ugrálunk

Gólya: Magas térdemeléssel járunk , karok oldalsó középtartásban, KELEP

Veréb: Páros lábon aprókat ugrálunk: CSIVIT

Medve: cammogva járunk, BRUM

Róka: sánta róka, négykézláb járunk, de az egyik lábunkat felemelve tartjuk.

Pingvin: Lábak összeszorítva, lábfejek kifelé állnak aprókat lépünk előre.  

 

Maci csoport:

 

Találós kérdések:                                                                 

  • A bajusza égnek áll, a borbélyhoz mégsem jár. A konyhában üldögél, egeret fog, azzal él.

(macska)

  • Hosszú csőrű fehér madár kéményeden kelepel, néha meg a tóban lesi, jön-e már az eledel.

(gólya)

  • Sziklaszirten tanyázik, levegőben vadászik. Csőre horgas, karma nagy, magas égből le-lecsap. Szeme éles, nincs hibája. Ő a madarak királya.

(sas)

  • Szépnek tart felnőtt és gyerek, pedig csúf hernyóból kelek.

(pillangó)

  • Fülem hosszú, bundám selymes a farkincám pöttöm. Húsvétkor a gyereksereg, nagyon várja jöttöm.

(nyúl)

  • Kinn a parton, mint a kacsa, úgy totyogunk sután. Benn a vízben szélsebesen úszunk egymás után.

(pingvin)

  • Olyan vagyok, mint a macska, csakhogy félelmetes fajta. Bundám csíkos, fogam hegyes, harapásom rettenetes.

(tigris)

  • Nincsen hangom, nem beszélek, tiszta vízben vígan élek.

(hal)

  • Púp a hátán, de nem bánja, sivatagot körbejárja.

(teve)

  • Hegyoldalban dirmeg-dörmög a mancsán hosszú körmök, szereti a málnát, szedret örvend, hogyha sokat szedhet.

(medve)

  • Nedves orrával szimatol, a gazdája után lohol. Ő a hűség mintaképe, házunk, családunk őrzője.

(kutya)

  • Görbeszarvú nagy állat, reggel, este tejet ad.

(tehén)

 

  • Éjjel, nappal hálót szövök, és azon át föl-le jövök.

(pók)

  • Fűszálak közt zöld bogár, meglapulva egyre vár. Ha a fűszál megrezzen, nagyot ugrik, elrebben.                                                 

(szöcske)

  • Nappal álmos, éjjel vadász, egerész, bogarász bölcsen figyel, mereven áll, olykor ijesztően kiált. 

(bagoly)

  • Négy lába van, lompos farka, te is tudod ravasz fajta.

(róka)

 

Nyuszi csoport:

Válogassátok szét az állatokat az elő helyük szerint, majd helyezzétek is el őket a makett asztalon.

Katica csoport:

Varga Katalin- Alkonyi Mónika Értem és mondom című könyvében, a csodálatos világ háziállatok című fejezetben, kérdéseket találtok.

  • Milyen háziállatokat ismersz?
  • Miért tart az ember háziállatokat? Mi a haszna belőlük?
  • Melyik a kedvenc háziállatod? Mit tudsz róla? Mit eszik?

( Az asztalon találsz kukoricát, szénát, tejet…stb, kiválaszthatód mit eszik)

  • Mi jut eszedbe a lóról?

 Néhány állat tulajdonságait felsorolom. Találjátok ki? (zöldszínű képen olvashatód)

 

 

 

 

Még nincs hozzászólás.
 
Számláló
Indulás: 2020-03-17
 
Naptár
2025. Június
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG