Zeneiskolások látogatása |
TSA |
2022.11.10. 03:52 |
Kedves Szülők!
Kedden délután 15 órától a zeneiskolás diákok egy bemutató előadással örvendeztették meg a gyermekeket. Többféle hangszerrel ismerkedhettek meg az óvodások, néhány dalt felismerve dúdolással, dalolással kísérték az előadást. Köszönjük a zeneiskola diákjainak és felkészítő tanáraiknak a színvonalas koncertet.
Az elsőadáson készült képeket megtekinthetitek a Képek 2022-2023-as menüpontban vagy ITT.
|
 |
Márton napja |
TSA |
2022.11.10. 02:15 |
November 11-e Szent Márton napja. Ehhez a naphoz különösen sok babonát, szokást köt a néphagyomány.
A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria (Szombathely) nevezetű városában született 316-ban vagy 317-ben. A római császár katonájaként szolgáló Márton egy hideg téli estén odaadta melegköpenyének felét egy koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve pedig fordulat állt be életében: Isten szolgálatába állt. Jóságáról már élete során is legendák keringtek, s püspökké akarták szentelni. A monda szerint, mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől a ludak óljában bújt el. A szárnyasok azonban gágogásukkal óriási zajt csaptak, így elárulták Márton rejtekhelyét. Végül Mártont 371-ben püspökké szentelték.
Márton napja, mint időjóslás napja
Szent Márton napja körül legtöbbször elromlott az idő, és leesett az első hó. A népi hagyomány úgy tartja, ha Szent Márton „fehér lovon érkezik“, azaz Márton napján esik a hó, akkor enyhe tél lesz, amennyiben „barna lovon nyargalász“, vagyis nem esik hó, akkor kemény, havas télre számíthatunk. A Márton-napi időjósláshoz kapcsolódik egy olyan hagyomány, mely szerint a ropogósra sült libának a mellcsontjáról óvatosan lefejtették a húst, és szemügyre vették a mellcsontot: ha a sült liba mellcsontja fehér színű és hosszú volt, akkor hosszú, havas, hideg télre számítottak. Ha a mellcsont barna és rövid volt, csak amolyan fekete karácsonyos, locs-pocs, sáros időre lehet számítani.
November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja. Ilyenkor nagy eszem-iszomot rendeztek: asztalra tették az újbort, ettek-ittak, s fenékig ürítgették a poharakat, hogy a következő esztendőre is jó termés legyen.
A Márton-napi lakomák
A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. A régi időkben Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat és ilyenkor vette kezdetét a téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg az évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát. A hiedelem szerint Szent Márton napján ludat illik enni, mert aki Márton napján nem eszik libát, az egész évben éhezni fog. A liba húsából szokás volt a papnak is küldeni, mégpedig az állat hátsó részéből. Innen ered a „püspökfalat” szavunk is. „A bornak Márton a bírója“- tartja a hiedelem, azaz ezen a napon a bort mindenképpen meg kell kóstolni.
Hagyománnyá vált a Márton napi felvonulás is. Ezen elsősorban a gyerekek vesznek részt. Sötétedéskor lampionjaikkal járják az utcákat.
|
 |
Új képek |
TSA |
2022.11.09. 03:34 |
Kedves Szülők!
Az alábbi albumokba új képek kerültek feltöltésre:
Kellemes nézelődést kívánunk!
|
 |
Új képek |
TSA |
2022.11.08. 04:16 |
Kedves Szülők!
Az alábbi albumokba új képek kerültek feltöltésre:
Kellemes nézelődést kívánunk!
|
 |
Márton nap az Óvoda utcai telephelyen |
TSA |
2022.11.07. 10:21 |
MEGHÍVÓ
Szeretettel várjuk óvodásainkat, bölcsődéseinket és szüleiket
az óvoda udvarán tartandó Márton napi lámpás felvonulásunkra
2022. november 11-én (pénteken) 16:00-ra.
Libazsíros kenyér hagymával és tea várja a vendégeket.
Péntek délelőttig várjuk az otthon kifaragaott tököket, melyekkel az óvoda udvarát díszítjük.
|
 |
Étlapok |
TSA |
2022.11.07. 03:56 |
Az Étkezéssel kapcsolatban
menüpontban elérhetők az
45. heti (november 7 - november 11.)
normál és tejmentes étlapok.
|
 |
Márton- nap |
TSA |
2022.11.07. 02:57 |
Meghívó
Szeretettel hívjuk az óvodásokat és bölcsődéseket,
és családtagjaikat
2022. 11. 10-én (csütörtökön) 16:00-kor kezdődő
Márton napi délutánunkra.
Megcsodálhatjuk a tök szépségverseny alkotásait, melyeket értékel a zsűri, majd részt vehetünk a lámpás felvonuláson. A felvonulás után zsíros kenyér és meleg tea várja a vendégeket.
Várunk mindenkit szeretettel!
|
 |
Tevékenység tervezetek |
TSA |
2022.11.07. 02:31 |
Kedves Szülők!
A 45. heti tevékenység tervezeteket
a Tevékenység tervezetek menüpontban találjátok.
Nagyon kellemes együtt töltött időt és szórakozást kívánunk!
|
 |
"Tök jó muri" |
TSA |
2022.11.06. 16:40 |
Kedves Szülők!
Intézményünkben a tökfaragó versenynek már hagyománya van, ehhez híven idén is megrendzésre kerül.
Éppen ezért nagyon várjuk az alkotásokat, legyen az kicsi vagy nagy, egyéni vagy csoportmunka eredménye, bármilyen szabadon választott kategóriában.
A "tök jó fejeket" 2022.11.10. (szerda) délutánig lehet leadni a gyermek saját csoportjában.
Nagyon kellemes szórakozást kívánunk az elkészítéséhez!
|
 |
HELLÓ NOVEMBER |
TSA |
2022.11.01. 04:08 |
November
Megjött a fagy, siklik a ház falán,
a holtak foga koccan. Hallani.
S zizegnek fönn a száraz, barna fán
vadmirtuszok kis ősz bozontjai.
Egy kuvik jóslatát hullatja rám;
félek? Nem is félek talán.
(Radnóti Mikós)
|
 |
NEVELÉS NÉLKÜLI NAP |
TSA |
2022.11.01. 03:20 |
Kedves Szülők!
2022. november 4-én (pénteken) a Május 1. téri és az Óvoda utcai óvodában is NEVELÉS NÉLKÜLI NAP lesz.
(Ez a bölcsődét nem érinti!)
|
 |
Étlapok |
TSA |
2022.10.31. 02:13 |
Az Étkezéssel kapcsolatban
menüpontban elérhetők az
44. heti (november 2 - november 4.)
normál étlapok.
|
 |
Tevékenység tervezetek |
TSA |
2022.10.31. 02:12 |
Kedves Szülők!
A 44. heti tevékenység tervezeteket
a Tevékenység tervezetek menüpontban találjátok.
Nagyon kellemes együtt töltött időt és szórakozást kívánunk!
|
 |
NEVELÉS NÉLKÜLI NAP |
TSA |
2022.10.27. 10:15 |
Kedves Szülők!
2022. november 4-én (pénteken) a Május 1. téri és az Óvoda utcai óvodában is NEVELÉS NÉLKÜLI NAP lesz.
(Ez a bölcsődét nem érinti!)
|
 |
ÉTKEZÉS RENDELÉSE, LEMONDÁSA |
TSA |
2022.10.27. 10:08 |
Kedves Szülők!
2022.10.31-2022.11.01-i napokon az intézmény ZÁRVA tart.
Étkezést rendelni vagy lemondani 2022.11.02-re (szerdára) pénteken (október 28.) 900-ig lehetséges.
Köszönjük!
|
 |
KARÁCSONYI FOTÓZÁS |
TSA |
2022.10.27. 04:14 |
Kedves Szülők!
Holnap az alábbi csoportokról készülnek a fotók:
-Óvoda utcai Pillangó csoport
-Óvoda utcai Katica csoport
-Óvoda utcai Méhecske csoport
|
 |
Óvodakert pályázat 2022 |
TSA |
2022.10.27. 04:02 |
Óvodánk Nyuszi csoportosai nagy izgalommal vonultak a múlt héten az udvarra, ugyanis az Óvodakert pályázatban meghatározott feladatokat kellett elvégezniük. Mint korábban már beszámoltunk erről, folyamatosan komposztálunk és a szeptemberben megtartott családi délelőtt keretében a virágágyásaink és a kiskertjeink is megszépültek.
A gondosan megmunkált kertekbe a múlt héten azok a magok is bekerültek- hála a sok szorgalmas gyermeknek-, amelyeknek ősszel már a földben a helyük. Gondosan meg is locsolták a kerteket a kis Bóbitások.
Most már csak a tavaszt várjuk, hogy ezek az apró magok kibújjanak és megnézhessük, hogy milyen "gyümölcse" lesz a szorgos kis kezeknek munkájának.
Az ültetésről készült képeket megtekinthetitek a Képek 2022-2023 menüpontban, vagy ITT.
|
 |
KARÁCSONYI FOTÓZÁS |
TSA |
2022.10.26. 04:13 |
Kedves Szülők!
Holnap az alábbi csoportokról készülnek a fotók:
-Maci csoport
-Katica csoport
|
 |
Október 23-i megemlékezés |
TSA |
2022.10.26. 03:43 |
Az idei évben a Katica csoportban tartottuk az október 23-i megemlékezést, amelyre izgatottan készültek a gyerekek. A Maci csoport szervezésében először a Himnuszt hallgattuk meg, majd kicsit felelevenítettük, hogy miről beszélgettünk az elmúlt időben október 23-i nappal kapcsolatban, mit is tanultunk róla. Mind a négy csoport hozott ajándékba egy- egy verset, vagy éneket, amely ezáltal csak emelte az ünnep fényét.
Az óvó nénik is kedveskedtek az ünneplőbe öltözött gyermekeknek, Zelk Zoltán: A három nyúl c. verses meséjét bábozták el, amely hatalmas tapsot kapott. 
Köszönjük a szülőknek, hogy az alkalomhoz illő ruházattal még ünnepélyesebbé tették a pénteki délelőttöt! Köszönjük az óvónéniknek és dajka néniknek, hogy csodaszép verseket és énekeket tanítottak, valamint Lilla néninek és Csilla néninek a szervezést.
Az ünnepségről képszült fotókat a Képek 2022-2023 menüpontban vagy ITT tekinthetitek meg.
|
 |
KARÁCSONYI FOTÓZÁS |
TSA |
2022.10.25. 04:09 |
Kedves Szülők!
Holnap az alábbi csoportokról készülnek a karácsonyi fotók:
-Nyuszi csoport
-Süni csoport
-Pillangó csoport
-Micimackó csoport
|
 |
|