Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték. Angliában az 1600-as években az ünnep keresztény vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra ajándékként elkészítették az anyák süteményét.

Az Egyesült Államokban először 1872-ben, Bostonban ünnepelték meg az anyák napját. 1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye. Jarvis a célját 1914-ben érte el, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök a napot hivatalos ünneppé nyilvánította. Az ünnepet „felkarolták” a virágkereskedők, üdvözlőlap-gyártók, cukorka- és ajándék-kereskedők, akik Európában is propagálni kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet, amelynek hatására az gyorsan népszerűvé vált a kontinensen is.

Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából és a legelső anyák napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották. A gondolatot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői karolták fel és megtették az előkészületeket az anyák napja országos bevezetésére. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját.

Két anyák napi mesét ajánlunk. Kellemes időtöltést hozzá!

Bartócz Ilona: Anyák napja

Volt egyszer egy mesebeli kisfiú, Jancsikának hívták őt is, mint a legtöbb mesebeli kisfiút. Jó kisfiú volt meg rossz kisfiú, csöndes is volt, lármás is volt, akárcsak az igazi kisfiúk. Ennek a Mesebeli Jancsikának volt egy üveggolyója, de nem ám olyan üveggolyó, amilyen a te zsebedben van, meg néha az enyémben is! Jancsika üveggolyója igazi varázsgolyó volt: ha jól a tenyerébe szorította, s közben elmondta a varázsigét: „Hipp-hopp, az legyek, ami akarok!” – Mesebeli Jancsika nyomban átváltozott valamivé, amihez éppen kedve volt.

Hol cinke képében röpdösött, hol mint vidám mókus ugrált a legmagasabb fák ágain, aztán beállt nyuszinak, őzikének, gyíknak, halacskának, amihez éppen kedve volt. Egy szép napon meg addig-addig szorongatta az üveggolyót, míg medveboccsá változott.

Mesebeli Jancsika most mint medvebocs ballagott a szamócás erdőben. Összetalálkozott az erdő legeslegöregebb medvéjével, s illedelmesen köszönt neki:

-Jó reggelt, Legöregebb Medve! Nem vagyok ám bocs, egy percig se hidd, én vagyok a Mesebeli Jancsika!

-Brummm … Hallottam ám rólad, te gyerek! Sok kalandodat emlegeti az erdő apraja-nagyja!

-Igazán? Ez nagyon kedves az erdő apraja-nagyjától! És mondd csak, Legöregebb Medve, arról is hallottál, hogy hétfőn cinke voltam, ide-oda szálltam, felhők között, csillagok közt jártam, de aztán megtámadott a Gonosz Sas?

-És hogyan menekültél meg a Gonosz Sastól, hova bújtál előle?

-Nem bújtam én sehová! Visszarepültem az én mesebeli anyukám mesebeli házacskájába, a házacska ablakán kopogtam, kinyílt az ablak, és én megint Mesebeli Jancsika voltam, akit nem bánthat a Gonosz Sas, mert vigyáz rá az anyukája.

-Brummm … - mondta a Legöregebb Medve. – Jó annak, akinek anyukája van. És mikor halacska voltál, és a vizek mélyén jártál …, mesélt csak erről!

- Mikor halacska voltam, és a vizek mélyén jártam, a folyóban aranyhomokot, a tengerben drágagyöngyös kagylót láttam. És egyszer hálóba akadtam. De nem ijedtem ám meg! A halászok hangosan dicsekedtek, hogy milyen szép halacska van a hálójukban, ezt meghallotta az én anyukám, odaszaladt, és az erős kezével széttépte a hálót, sírt is, nevetett is, és azt mondta: „Csakhogy ismét nálam vagy, Mesebeli Jancsika!”

-Brummm … - mondta a Legöregebb Medve. – Jó annak, akinek anyukája van!

-Jó bizony – mondta a medvebocs, azazhogy Mesebeli Jancsika. – Nekem a legjobb a világon, mert szállhatok a felhők között, hogy megszámoljam a csillagokat, lemerülhetek a mély vizekbe, hogy gyöngyöt halásszak, elmehetek akár a világ másik végébe is, nem félek, mert a mesebeli házacska ablakából mindig engem figyel az anyukám, mindig tudja, hol vagyok, mindig tudja, hogyan segítsen, ha bajban vagyok, és mindig megcsókol, ha hazamegyek a világ másik végéből.

-Brummm – mondta az erdő legeslegöregebb medvéje. – Jó, ha egy kisfiúnak varázsgolyója van, de a legeslegjobb mégiscsak az, hogy anyukája van.

Petrolay Margit: A legszebb vasárnap

Járt az óvodába egy kisleány: Zsuzsikának hívták. Piros szalagot hordott a hajában, és piros volt a köténye is. Ennek a piros köténynek a zsebében volt egy lyukas kétfilléres. Zsuzsika nagyon vigyázott rá, a világ minden kincséért el nem költötte volna. Pedig egy fiú az óvodában már egy forintot is ígért érte. De Zsuzsika még azért sem adta oda.

Nem adom a lyukas pénzt senkinek, mert édesanyának akarok ajándékot venni rajta anyák napjára.”

Pedig akkor még éppen csak hogy elmúlt karácsony: még térdig ért a hó az óvoda udvarán.

Jaj, hol van még anyák napja?!

Egyszer aztán kisütött a nap, elolvadt a hó is, és kirügyeztek az orgonabokrok a kerítések mellett. És ebből megtudta Zsuzsika, hogy közeledik már anyák napja.

Mindennap elővette a pénzét, és megolvasta, aztán megnyugodva visszatette a piros kötényke zsebébe: megvolt, nem hiányzott belőle semmi.

Mikor már az orgona is elvirágzott, egy napon így szólt az óvó néni a gyerekekhez.

-Tudjátok-e, milyen nap lesz most vasárnap?

-Tudjuk! – felelték a gyerekek kórusban.

-Tudjuk! – felelte Katika is. – Karácsony lesz!

-Jaj, Katika, bizony rosszul tudod! – mondta az óvó néni. – Tudhatnád, hogy elmúlt már karácsony!

-Én tudom! – kiáltotta Danika. – Vasárnap lesz.

-Vasárnap! Vasárnap! De milyen vasárnap? Ki tudja, melyik a legszebb vasárnap az esztendőben?

De már erre elkiáltotta magát Zsuzsika is:

-Anyák napja lesz, óvó néni, kérem!

-Az bizony! – felelte az óvónéni. – Verset is tanulunk, szép köszöntőverset, azzal köszöntsétek édesanyátokat!

Tanulta is Zsuzsika a verset szorgalmasan, még este, az ágyban is azt mondogatta. Ment is neki, mint a vízfolyás, csergedezett, mint a tiszta vizű erdei patakocska.

Így jött el a szombat, amikor csak délig vannak a gyerekek óvodában. Elindult Zsuzsika is hazafelé, de mégse ment haza, mint más napokon, hanem bement a cukorkaüzletbe, mert volt a kirakatban egy szív színtiszta cukorból, azt akarta megvenni édesanyjának.

Elő is vette a lyukas kétfillérest, és kitette a pultra.

-Kérem azt a cukorszívet a kirakatból! Azt akarom ajándékozni anyukámnak anyák napjára.

-Jaj, Zsuzsikám – mondta a boltos néni -, hozzál másik pénzt, mert ezt nem tudom ám én felváltani neked!

De Zsuzsikának nem volt másik pénze, hát azt gondolta magában:

„Akkor inkább megveszem a selyemkendőt, amit a szomszéd bolt kirakatában láttam. S ha még marad pénzem, visszajövök a cukorka szívért.”

Azzal fogta a lyukas kétfillérest, és bement a szomszédos boltba. Kitette a pultra, és így szólt:

-Tessék nekem ezért ideadni azt a selyemkendőt a kirakatból!

-Jaj, Zsuzsikám – szólt a boltos bácsi -, szaladj haza másik pénzért, mert ebből én nem tudok ám neked visszaadni!

-Nem kell visszaadni – felelte Zsuzsika -, legfeljebb nem veszem meg a cukorka szívet, hiszen ez a selyemkendő is tele van szívekkel.

De a boltos bácsi egyre csak azt mondogatta, hogy sajnos, nincsen neki aprópénze, nem adhatja oda Zsuzsikának a szép, tarka selyemkendőt.

Elbúsulta magát Zsuzsika. Hiába van a szép, fényes kétfillérese, ha senki se tudja neki felváltani! És elindult hazafelé nagy búbánatosan.

Ahogy ment, mendegélt, kis gyalogúthoz ért, mely a réten át a házukig vezetett. A gyalogút mellett kicsi fehér százszorszépek álldogáltak. Ismerték Zsuzsikát, mert minden délután arra ment haza az óvodából.

Meg is szólították:

-Mit búsulsz, Zsuzsika?

-Hogyisne búsulnék, mikor holnap lesz anyák napja, és én semmi sem vettem anyukámnak. Pedig van egy lyukas pénzem, de senki sem tudja felváltani!

-Ne búsulj, Zsuzsika – vigasztalták őt a százszorszépek -, köss csokorba bennünket, és úgy köszöntsd fel holnap édes anyukádat! Csak el ne felejts friss vízzel megitatni minket!

-Az bizony jó lesz! – örült meg Zsuzsika, és leguggolt a fűbe százszorszépet szedni. De vigyázott, hogy ne fájjon a kis virágoknak. Mikor már egy marékra valót összeszedett, szépen csokorba kötötte, elbúcsúzott a virágos réttől, és indult volna haza a kis bokrétával. De akkor hirtelen elszontyolodott, majdhogy sírva nem fakadt:

-Jaj, de mi lesz a szép lyukas kétfilléresemmel?!

Belenyúlt a kötője zsebébe Zsuzsika, de bizony volt – nincs kétfilléres. Az bizony kihullott a sok hajolgatás közben …

Ha a kétfilléres el nem veszett volna, a kis csacsi Zsuzsika még sírva fakadt volna. De szerencsére elveszett, és Zsuzsika örömében nevetni kezdett. Hogyne örült volna, hiszen holnap anyák napja lesz, és ő egy csokor százszorszéppel köszönti fel édesanyját az év legszebb vasárnapján …

És a kétfillérest úgyse tudta senki felváltani.

Forrás:

• https://okosanya.blog.hu/2010/05/01/mesek_anyak_napjara
• https://www.erdekesvilag.hu/az-anyak-napja-megunneplesenek-tortenete/
• https://www.google.com/search?q=any%C3%A1k+napi+vir%C3%A1gcsokor+dobozban&sxsrf=ALeKk00HI9yy8CPvGuLyxh9MkX3zbgecGw:1588527480079&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=2ahUKEwj2tqmBnpjpAhUypIsKHfHEDy8Q_AUoAXoECAwQAw&biw=1536&bi h=722#imgrc=jBH9c0QEpUuRLM

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés