Weöres Sándor: Megy az úton... Megy az úton a katona. Zúg a vihar, fúj a szél, zúg-búg, fúj a szél, a katona sose fél. Mitől félne? Kezibe kard, gonoszoknak odavág, dirr-durr, odavág, sose bántsák a hazát.

Március 15. nemzeti ünnepünk, emlékezés az 1848- 49-es szabadságharc kezdetére. Ez az a nap amikor elkezdődött a magyar nemzet talán legismertebb háborús konfliktusa, történetének egyik legmeghatározóbb eseménye. Célja az egyéni szabadságjogok, és a nemzetiönrendelkezés vagyis a függetlenség kivívása, valamint az alkotmányos berendezkedés megteremtése volt. 1848 tavaszán Európa más országaiban is forradalmak törtek ki, de a legsikeresebb katonai ellenállásig hazánk jutott el, hiszen a Habsburg-ház csak az Orosz Birodalom beavatkozásával győzedelmeskedhetett felette 1849-ben.

Mit is tennénk, ha nem lenne pandémia, és együtt emlékezhetnénk? Nos, nem egy nap alatt adnánk át az ünnep üzenetét, szépségét, erkölcsi tanúságát gyermekeinknek. A nemzeti értékek átadása több napos előkészülettel, változatos tevékenységek keretein belül érdeklődésük felkeltésével, válhatna örömteli és észrevétlen ismeretszerzéssé. Az óvoda falain belül megjelennének a trikolór színeibe burkolódzó dekorációk. Közösen készítenénk zászlót, csákót, pártát vagy kokárdát, megbeszélve, hogy nemzeti színeink a piros, fehér, zöld, az erőt, hűséget és a reményt jelképezik. Várat építenénk és katonákat számlálnánk. Huszárosat játszanánk és várat foglalnánk a tornateremben. Mondókáznánk és verselnénk, mesét hallgatnánk a bátorság és hazaszeretet eszméit gyermeknyelven sugallva. A legfőbb, hogy ünnepelhetnénk közösen, erősítve az összetartozás élményét. Hallgatván a Himnusz és a Szózat fennkölt dallamait. Szórakoztatásként elbáboznánk, vagy éppen eljátszanánk nekik egy mesét, talán a „Kiskakas Gyémánt félkrajcárját”, hiszen van benne egy császár, aki jogot formál valamire, amiért a kiskakas kitartóan küzd, és végül sikerrel jár. Mindennek előtt azonban lefordítanánk az ő nyelvükre, hogy miről is szól a magyar népnek ez a nap. Valahogyan így: Régen a magyar embereknek az osztrák császár parancsolt, akit nem tartottak igazságosnak. Sok ember szegény és elégedetlen volt. És ezen a napon néhányan elhatározták, hogy véget vetnek ennek. Leírták egy papírra mit is szeretnének, és elindultak, hogy kinyomtathassák, hogy mindenki elolvashassa kívánságukat. Az utcán egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Rengetegen lettek. Petőfi Sándor elszavalta, az előző nap írt versét „Talpra magyar, hí a haza, itt az idő most vagy soha……”. A császár haragjában katonákkal támadta meg a Magyarországon élő embereket, akik bátran szembe szálltak és harcoltak a császár katonáival, ameddig csak tudtak. Ezekre a bátor emberekre emlékezünk március 15.-én.